2013. március 28., csütörtök

Kitelepítés



Gettófalva


Nyilván a kormány mellett működő PR munkatársak nyomására pattant ki a beteg ötlet valamelyik fidesznyik fejéből: építsünk zöldmezős lakótelepet a bajbajutott devizahitelesek megsegítésére. Valamelyik vezérürü álmodhatta, mert a gondolatot tett követte. Óriási hírveréssel jelentették be, hogy Ócsán több száz család elhelyezésére alkalmas szociális lakótelep épül, így nem kell az utcára költözniük elárverezett lakásaikból. Erre a balul sikerült PR fogásra semmi szükség nem volt, ugyanis a megyeszékhelyeken önkormányzati lakások százai állnak üresen, a fővárosról (2500) nem szólva.  


Tavaly nyáron kellett volna átadni az első 80 házat. Egy ilyen kis kirakat-lakótelepet felhúzni nem nagy feladat. Pénz és szervezés kérdése az egész. Támogatásban sem volt hiány, mögötte állt a kétharmados kormányzóerő a gránitszilárdságú micsodájával. Azzal, amit a polgárok ma már nem csodálhatnak meg az alaptörvény asztalánál. Még a debreceni városházáról is eltüntették. Nyilván most ragasztják be a pótlapokat.


Nem közismert, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az építtető. Kivitelező a Simicska cégbirodalomba tartozó Veszrémber Zrt. Az már inkább, hogy az építési költség az átlagosnak több mint kétszeresébe kerül. 5-600 ezer forint négyzetméterenként. Ez még a Rózsadombon is kiemelkedőnek számít!


   A lényeg, hogy mindenki jól jár. A megrendelő, a kivitelező és a beköltöző lakók is. Nekik minden adott az egészséges életmódhoz. Ugyanis a falutól (bölcsődétől, óvodától, iskolától, orvosi rendelőtől, templomtól, bolttól, kocsmától, de szerencsére a banktól is:) 6 kilométerre épült házakban nincs vezetékes gáz. A legrosszabb hatékonyságú fatüzelésű vízteres kandallók adják a meleget. Ezeket folyamatosan etetni kell és meglehetősen nagy az étvágyuk. Igaz, sparhelten is lehet főzni és árammal is. Aki méregdrága gázpalackra vágyik, az a bicikli kormányára akasztva tekerhet vele a faluból. Ugyanis buszon nem szállítható. Igaz, a buszjárat is csak ígéret, akár a szilárd burkolatú út és járda. Volán tarifa szerint az 5 km-es havi bérlet 7.700 forintba kerül, az egyszeri viteldíj 250 forint azaz oda-vissza 500 forint  személyenként. A devizahitelesek autói többnyire a bank által megbízott kereskedések telepein rohadnak.


Az épületeket „C” energiaosztályúra minősítették. Szakértők szerint horribilis fűtésszámlája lesz a kis alapterületű családi házaknak a hideg téli hónapokban, hiszen arányaiban hatalmas szabad falfelület érintkezik a hideggel. A korszerű „A” osztályú szigeteléssel szemben itt a fűtési költség háromszoros.



Talán érthető, hogy a további 420 házat nem építik fel. Pedig milyen jó üzlet lenne. A most beköltöző 20 család –mert több értékelhető pályázó nincs- már olcsó munkaerőként dolgozhatna. Nem köztudott, hogy hogy amennyiben az Ócsára költözött családok zárolt ingatlanát a bank egy éven belül nem tudja értékesíteni, akkor a bajbajutottaknak a lakóparkból menniük kell!

„Olyan jó minőségű lakópark épül Ócsa szomszédságában a bajba jutott devizahiteles családok számára, melyre büszkék lehetünk” - jelentette ki a családügyi államtitkár. Büszke is lehet a minimális szigetelésre és a hatvanas éveket idéző építészeti megoldásokra.  Kívánom neki, hogy egy hónapra költözzön be egy szükségházba. Választhat a 60 üres közül!

Aki ide kerül, annak jó szakmával sincs sok esélye a biztos megélhetésre. Legfeljebb bejárhat Pestre, ami a faluból is messze van, innen pedig fényévnyire. Erről a helyről nincs felemelkedés. Marad a helyi alkalmi munka és a mentális, fizikai leépülés. Csoportosan. Kis közösségben. Persze dolgozgathat a ház körül is, ahogy egy miniszter ajánlotta. Termeszthet gombát, tarthat kecskéket. Ja, hogy egy gazdasági épület sem fér el az udvaron és a padlásra is csak kívülről, egy létrán lehet felmászni?
Mit akar a havi 19.500 forintos bérleti díjért? Négyszer ötször módosított alaptörvényt bőrkötésben? Asztallal vagy asztal nélkül?

__________________________________
Fotó: boon.hu; hir24.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése