PÖCS

Apukám mondta

Fazekas Gergely, szülő beszéde a szombati tüntetésen:

Én, mint szülő arról szeretnék beszélni, hogy mennyire volt más harminc évvel ezelőtt iskolába járni, mint most. Annak idején az én anyukám és apukám is törődött az én iskolai ügyeimmel, de kevésbé, mint ahogy a mostani szülőknek kell. Apukám csak a gimnáziumi ballagásunkkor tudta meg, hogy már nem a Csaba utcai Általános Iskolába járok.

Nekem viszont az iskolai portás már előre köszön és mondja, hogy “Apukák, a folyosó végén kell lerakni a szekrények felújításához szükséges anyagokat.” Annak idején az én apukám is sokat segített nekünk papírszállítással az éves papírgyűjtések alkalmával. Most én is sok papírt szállítok az iskolába, mert havonta kell félfamentes papír az órai anyagok fénymásolásához.

Apukám annak idején az osztályból csak a két legjobb barátom szüleit ismerte. Én az összes osztálybeli szülő mesterségét ismerem. Tudom, hogy melyikük tudja megjavítani az iskolai számítógépeket, sőt azt is tudom, hogy a 10/b-ből Szilasi apuka bármikor megszögeli az eltört székek lábát, a felső tagozatból pedig Balogh apuka kiválóan ért a tornaterem tetőfedéséhez. Sőt palát is tud szerezni hozzá, kéz alatt.

Nálunk annak idején csak krétás táblák voltak, a biológiatanár annak idején krétával dobta meg azt, aki nem figyelt az órán. Ma már biztosan nem tehetné ezt meg, mert egy viharosabb órán az iskolának kiutalt teljes havi kréta adagot is eldobálná.

Annak idején a mi osztályunkban Komlóssy Jancsi képes volt egy egész krétát megenni, mert nem akart másnap iskolába menni. Most a fiam tanára azt mondta: eszükbe ne jusson ilyesmi, az így fel nem használt krétákat inkább adják le a fizika szertárban.

Nálunk dolgozatírás előtt Komlóssy Jancsi a kémiaszertárban talált salétromsavból és réz-nitrátból próbált meg robbanóanyagot gyártani. A fiamék kémia szertárából szerencsére az összes vegyi anyag kifogyott. Csak egy kis salétrom maradt, melyet a fakultációsok a vizesedő falakról kapartak le. Az osztály úgysem ír próbaérettségit, mert rossz a fénymásológép november óta.

Annak idején, ha kiégett az osztálytermünkben a neoncső a tanárnő szólt Lajos bácsinak, aki egy létrán állva akár óra közben is kicserélte azt. Ma három hónap, egy informatikus és egy pályázati referens kell ahhoz, hogy a projektorok égőcseréjéhez szükséges pályázati kérelmet eljuttassák a Klikhez.

Annak idején Lajos bácsinak már nem kellett az osztálytermi kályhába befűtenie, mert akkor vezették be a gázt az iskolaépületbe. Ma már gáz van minden iskolában, persze csak akkor ha nem zárták el a csapot.

Annak idején a tisztasági csomagunkba törülköző, szappan és zsebkendő dukált. Most azt kérdezték szülőin, hogy ki hány mosdókagylót és vécécsészét tud beszerezni.

Annak idején bonbont és kávét csomagolt anyukám a pedagógusnapi köszönő csomagba. Most a fiam osztályfőnöke előzetesen felhívta a figyelmem, hogy a táblatörlő szivacsot és pár filctollat jól tudna hasznosítani.

A történelem tanár is nagyon örült, hogy meglepetésére nem a Csemegi-kódex hasonmás kiadását kapta meg, hanem a pedagógus etikai kódex öltözködésre vonatkozó fejezetét félbőr kiadásban.

(Csörög a telefonja: “Bocsánat, ezt fel kell vennem. Halló, Balog miniszter úr? Elnézést, nem alkalmas, az oktatás helyzetét rendezzük most éppen.”)

Annak idején Lajos bácsi lefestette a focikaput, de hálót nem rakott már rá, mert azt csak elhasználnánk. Ma az iskolaigazgatók kapnak bankkártyát, de pénzt nem kapnak rá, mert úgyis csak elhasználnák.

De a mai helyzet nemcsak a pénzről, illetve a pénz hiányáról szól. Annak idején például nem voltak tartós tankönyveink, de azért Visegrád nem került át a Duna bal partjára. Annak idején az iskolaépületet érintő fontosabb döntésekben az igazgatónk kikérte fontos emberek véleményét: az úttörőcsapat vezetőjéét, a KISZ-titkárét, különösen kényes ügyekben pedig Lajos bácsiét, a pedellusét is.Ma a pedagógiai kerekasztalhoz többek között a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézetet és a Honvédelmi Minisztérium képviselőjét is meghívták.

Annak idején Ili néni az alsós tanítónk nem hallott még az életpálya modellről. Igaz, ő akkor már özvegy nyugdíjas volt és több kollégájával élt együtt a kerület által tanároknak biztosított albérleti házban, viszont nem kellett engedélyt kérnie, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is taníthasson.

Annak idején én intőt kaptam, ha az iskola épületben rohangáltam. Most a fiam dicsérőt hozott haza, mert jól teljesítette a napi folyosói tornaóra keretében a Cooper-tesztet.

Persze annak idején sem volt minden fenékig tejfel, emlékszem a legrosszabb élményem az iskolából az volt, amikor hosszú órákon át írtam történelemből a házi feladatomat a demokráciáról, s olyan jól sikerült, hogy Viktor bácsi, a tanárunk azt mondta: nem életszerű, hogy nem külső források álltak mögöttem.

A mi osztályunkból annak idején sokan jártunk biciklivel be, de soha nem toltuk túl a biciklit az iskolán. Annak idején, ha valaki azt mondta hogy az iskolában felállt a PÖCS, a hajam égnek állt. Amióta vannak Pedagógus Önértékelési Csoportok, már van, aki a PÖCS-öt is becsben tartja.

Annak idején a tanító nénink tiltotta, hogy bárkit kizárjunk a közösségből és “klikkesedjünk”.

Ma a kőleves meséje jut eszembe: megkaptuk a Klik-kondért, és hogy úgy tűnjön, mintha lenne benne valami, kaptunk bele néhány követ is. Mi pedig szülőként, tanárként továbbra is hordjuk a kondérba a hozzávalókat, próbáljuk fenntartani a látszatot, hogy ebéd van, de kívülről nem látszik, hogy mennyi keserűségünk fő bele a levesbe. És a végén ezt a levest a gyerekeink eszik meg.

____________________________________________

Forrás: 168ora.hu   Kép: magyarnarancs.hu; index.hu